Sziasztok!
Maria vagyok, 22 éves és Rómából származom. Augusztus elején egy napon rábukkantam az Európai Szolidaritási Testület oldalára, egy Európai Unió által finanszírozott programra, és gondolkodás nélkül elküldtem a jelentkezésemet. Így kezdődött a kalandom Portóban, Portugáliában.
Szeptember közepén landoltam a gyönyörű Porto városában, hogy elkezdjem azt a hat hónapot, amely tele volt mosollyal, öleléssel és mindenekelőtt hatalmas elégedettséggel. Önkénteskedtem az Onda Verde egyesületnél a kis Avintes faluban, Vila Nova de Gaiában, kalandortársaimmal, Magdalenával és Mariával, akik mindketten Lengyelországból származtak.
A célom és legnagyobb vágyam az volt, hogy lelkesedésemet és kreativitásomat egy befogadó környezetbe vigyem, másokat szolgáljak, és alkalmazzam a képességeimet. Tervezői diplomám lehetővé tette számomra, hogy ne csak humánus szempontból segítsem az egyesületet, támogatva a gyerekeket a házi feladatokban és a különféle délutáni tevékenységekben, hanem mindenekelőtt az egyesület kommunikációjának következő szintre emelésével, grafikák, plakátok, intézményi újságok és számos egyéb nyilvános kommunikációs anyag készítésével, amelyek mindegyike egységes vizuális identitást tartott fenn, és a közösség könnyen felismerhető volt.
Az önkénteskedésem tehát mindennek a kombinációja volt, ami jellemző rám: a kreatív oldalam, de mindenekelőtt az erős vágy, hogy bekapcsolódjak és tanuljak a kicsiktől egy korábban ismeretlen nyelven. A gyerekek mosolyai felbecsülhetetlenek voltak, ahogy az apró figyelmesség és minden kapcsolat, amelyet lépésről lépésre építettem fel, mígnem nemcsak felnőtt lettem számukra, hanem egy barát, akiben megbízhatnak, akitől segítséget kérhetnek és akivel játszhatnak.
A nyelvi aspektus eleinte mindenképpen kissé nyugtalanító volt, mivel a 7 és 15 év közötti gyerekek többsége egyáltalán nem beszélt angolul, ahogy a személyzet egy része sem. De ez a tapasztalat megtanította nekem, hogy a nyelv nem az egyetlen kommunikációs eszköz: van helye a gesztusoknak, a pillantásoknak, és mindenekelőtt annak a vágynak, hogy mások megértsenek, és a látókör bővítésének képességének is.
A kedvenc tevékenységeim mindenképpen a hétfő délutánok voltak, amikor Joanával, a szervezet egyik munkatársával, környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységeket szerveztünk. Minden hétfőn sikerült valami olyat alkotnunk, amit a gyerekek szerettek, de ami kézzelfogható üzenetet is közvetített. Napraforgómagból újrahasznosított papírt készítettünk ültetéshez, és kis üvegeket készítettünk vízicsigákkal a gyerekekkel, hogy legyen saját háziállatuk. Újrahasznosítottunk, kis figurákat készítettünk hulladékanyagokból, és tanultunk a víz fontosságáról, és arról, hogy mennyire fontos nem pazarolni. Varázslatos volt látni, hogyan sikerült ilyen fontos fogalmakat ilyen egyszerű módon átadnunk, valóban sikerült átadnunk azokat a gyerekeknek.
Kalandortársaimmal, Mariával és Magdalenával lehetőségünk nyílt más önkéntesekkel találkozni a programunk során, és együttműködni a szervezeteikkel egy olyan nemzetközi környezet megteremtése érdekében, ahol mindenki kifejezheti magát. Ezért fontosnak tartom megemlíteni Marianát (Mari!), a szintén portói NoGordio egyesület önkéntesét is, aki megismertette velünk ezeket a csodálatos lehetőségeket. Neki köszönhetően megismerkedhettünk különböző szervezetek önkénteseivel, akik később igazi barátokká váltak.
Egy önkéntes ESC Értékes tapasztalat volt, ami biztosan óriási mértékben gazdagított. Szerintem ez egy kiváló lehetőség mindenkinek, aki szeretné kihívások elé állítani magát, és megpróbálni megérteni, milyen lenne egy másik országban élni, ahol mindig van egy biztonsági háló és egy ugródeszka valami nagyobb felé. Ez egy olyan élmény, ahol sokat hozol magadból, de ugyanakkor a nulláról kezdesz tanulni és sokat fejlődsz. Ez az alkalmazkodás, a kíváncsiság és a felfedezés élménye. Ez mindenképpen egy egyedülálló élmény.
Mária Zaharia